A Final Fantasy minden idők legsikeresebb videójáték-sorozata (népszerűsége még a Tomb Raider-t is jócskán felülmúlja), amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy már a tizedik epizódot kovácsolják. A belőlük készült, teljes egészében számítógép-animációval létrehozott film rengeteg fontos részletet elhagy az amúgy tényleg fantasy műfajú játékból. A Harc Szellemében nem idéznek démonokat, nincsenek mágikus kardok, sem varázslatok. Ez egy ízig-vérig sci-fi mozi, japán szellemi tőkéből. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy annyi fantázia van benne, amiből Hollywoodban hat másik filmet készítettek volna. Bár a szereplőket a számitógép alkotta, hangjukat híres színészek kölcsönözték (Alec Baldwin, Donald Sutherland, James Woods, Ving Rhames). Persze a tökéletes mesterséges film akkor fog megszületni, ha a szereplők hangját is számítógép szintetizálja majd, mindenesetre Antonioni tárgyilagos kijelentése ("a színész nem más, mint egy mozgó, közepesen erős fényvisszaverő felület") most megerősítést nyert.
A film csinos főszereplőnője és a kommandó parancsnoka között szövődő romantikus szál semmivel sem hiteltelenebb, mint bármelyik másik sci-fi hasonló mellékszála. Az öreg kutató és fiatal tanítványa közötti bensőséges hangulat is értelmezhető, sőt nyomokban még humort is találunk. A Final Fantasy emberi vonatkozása mellett az érdem egyértelműen a látványtervezőké. Az apokaliptikus New York, a hátborzongató anyagtalan szellemek, és az érdekes technikai ketyerék (holografikus kezelőfelület, detektorként funkcionáló szikraeső, ejtőernyő helyett használt evaporálódó zselatin, stb.) egy "rendes" filmben háromszor ennyi pénzt emészettek volna fel. Mivel a virtuális világnak nincsenek technikai vagy fizikai korlátai, a határ a csillagos ég.