Elképzelem, hogy egy esős albioni délután egy kellemes pubban Alfonsó Cuarón arról győzködi Mike Newellt, hogy egyáltalán nem szükséges a Tűz serlegét két részben leforgatnia. Elegendő lesz a kövér mellékszálakat megnyírbálni, vagy teljes egészében kihagyni, mindössze a könyv vázát megtartva. Tanácsa azonban nem biztos, hogy követendő lett volna, hisz a végeredmény még azok számára is érezhető folytonossági hiányokat mutat, akik nem olvasták a könyvet.
Harry nyomasztó álmokat lát nemeziséről, Lord Voldemortról, aki szüleinek haláláért felelős, és kis híján hősünket is meggyilkolta még csecsemőkorában. A sötét üzelmek persze nem maradnak az álmok falai mögött, ugyanis a nemzetközi kviddicskupán szakadár mágusok egy csoportja, a Halálfalók jelennek meg, és szétzüllesztik a rendezvényt. Ezt követően a Roxfortban kezdetét veszi a Tri-mágus tusa, melynek során három iskola kiválasztottjai küzdenek meg három nehéz próbatétellel. Valami rosszindulatú beavatkozásnak hála, az idei viadal Quatro-mágus tusává bővül, ugyanis valaki becsempészi a sorsolásért felelős Tűz serlegébe Harry Potter nevét is. Hősünk nem repes a boldogságtól, ám a halálos próbatélek veszélyei nem hagynak számára időt, hogy kitalálja, ki áll a kényszernevezése mögött.
A negyedik Harry Potter-film nem szárnyalja túl az Azkabani fogoly fordulatokban gazdag meseszövését, és ez nem biztos, hogy Mike Newell, vagy egyáltalán a film hibája. A túlságosan magas oktánszámon pergő cselekménybe egy-két - a karácsonyi partihoz hasonló - lélegezetvételnyi szünet beleférhetett volna, ám a film már így is jócskán túllépi a két órát - a kötet terjedelmének tekintetében pedig ez nem is csoda. Reméljük, hogy a hasonlóan bő ötödik kötet adaptálásánál körültekintőbbek lesznek.