Szerintem Bram Stoker csípte volna ezt a feldolgozást. Legalábbis részleteiben.
Valljuk be, érdekes elgondolás azt a Drakulát látni, aki manapság, lazán
sétálgatva a New Orleans-i neonfényekben, feltűnés nélkül szivornyázhat az
éjszakai élet nyüzsgő terméséből, miközben zenei aláfestésként igazi, dögös
technót hallgat, s a kutya se törődik azzal, hogy vajon mit is csinál. (Vagyis
majdnem senki.) De hát a klasszikushoz ragaszkodni kell, s addig nincs is gond,
amíg a szabályokat betartják. Nagyszerű ötlet, hogy Abraham Van Helsing
(Christopher Plummer) - mint a jó bor, ahogy öregszik... - londoni
régiségkereskedőként hét lakat alatt őrzi családja rettegett, több évszázados
titkát, amelyet még legbizalmasabb segítője, Simon (Johnny Lee Miller) - aki
most nincs a helyzet magaslatán - sem ismer.
Ám a titok "napvilágra" kerül,
amint egy nagy fogásra számító betörőcsapat ellopja a gonoszt magában rejtő
koporsót, és azt a tengerentúlra viszi. Utólag persze nyilván belátták, hogy ez
nem volt valami nagy ötlet, viszont Drakula (Gerald Butler) elegáns és stílusos
- a régen várt szabadságot végre-valahára nekiállhat alaposan kiélvezni.

Úticélja New Orleans, ahol Van Helsing Mary nevű leánya (Justine Waddell), mint
tipikus mai csaj, barátnőjével, Lucyvel él. (Hogy Mina neve miért változott
Maryre, arra csak a film befejezése ad választ, sajnos.) Tehát Dracula és Mary
különös, természetfeletti kapcsolatban áll egymással, s a találkozásuk végzetes
lehet a világ számára. Abraham Von Helsing és Simon azonban ezt nem hagyhatja
annyiban... Wes Craven multiplexes, tini közönsége megkapja korunk Drakuláját,
ám az eredeti történet már nem volt elég, s az elképesztőnek szánt végkifejlet
kissé ciki lett. Na, mindegy.