Joel Schumacher a Batman és Robin buktája után kiszállt a körhintából, a langyos Hibátlanok után újra magára talált a remekbe szabott Tigrisek földjénnel és jelen vizsgálódásunk tárgyával, a Fülkével. Tavaly akarták bemutani odaát, de a mesterlövészkedés aktualitása miatt bölcsebbnek látták áttenni idénre. A filmnek ez nem ártott.
Stu egy hazudós, májer piáros, aki le-fel bumlizik Manhattanben, és közben játssza az agyát az olasz cuccában, a hamis rolexével. Felesége otthon, közben ő mindennap ugyanabból a fülkéből fűz egy színésznőcskét, nehogy a mobiljáról az asszony megtudja, kit hívogat. Egy szép napon, a rituális flört után megcsörren a nyilvános telefon és ő felveszi. A vonal túlsó végén egy halk, de határozott hang figyelmezteti: ha leteszi a kagylót, puskavégre kerül.
A leosztás már önmagában izgalmas, ám az író Cohen és a rendező Schumacher képes a hátravélő 70 percet is ezen a szinten tálalni. A film tehát egy percig sem nevezhető unalmasnak, és köszönhető ez a Farrell gyereknek, aki eddigi legjobb alakítását hozza. A fülkét tizenkét nap alatt forgatták, és már az első hétvégén visszahozta az előállítási költségét, lealázva sok nagyágyút. Schumacher ismét bizonyított.