Az első Kocka tekintélyes kultstátuszt vívott ki magának, minden szükséges elem meg volt benne: ismeretlen színészek, alacsony költségvetés, a mainstreamtől eltérő fordulatok és egy egyszerű, mégis brilliáns alapötlet. Egy ilyen filmnek folytatást készíteni olyan, mint leforgatni a Ben Hur fiát.
Egy hófehér kockalabirintus különböző szobáiban különböző sztereotípiák térnek magukhoz. Előbb-utóbb találkoznak, de hamar kiderül, hogy nem ismerik egymást. Egyikükre (egy védelmi minisztériumban dolgozó ezredesre) épp akkor találnak rá amikor öngyilkos akar lenni. Ő tudja hogy hová kerültek, de titkát már senkivel sem oszthatja meg. A kockalabirintus tartalmaz néhány halálos csapdát, és szereplőink számára érthetetlen jelenséget, ám a legnagyobb ellenség megint a saját soraik közül kerül ki.
A tesseract, - másnéven hiperkocka - sokkal elvontabb, mint az első rész kockája: a kijutás kulcsához nem elég a puszta matematika: kvantumfizika, a negyedik dimenzió, teleportáció, párhuzamos univerzum és időeltolódás nehezítik a dolgot. Ám ezek ellenére a film sokkal több részletet leplez le, mint amennyi szükséges lett volna. Az első rész azért működött olyan jól, mert több magyarázatot vetett fel, a második viszont azért eladhatóbb, mert kitartott egy mellett.