David Fincher neve az utóbbi évek alatt a minőségi közönségfilmek szinonimájává vált. A méltatlanul mellőzőtt Alien3, a nyomasztó He7edik, a remekül megírt Játsz/ma és a közönséget megosztó, provokatív Harcosok klubja olyan magasra állította a mércét, ahová még maga a rendező sem igen láthat fel. Legújabb filmjének cselekménye néhány szobára és egy féltucat szereplőre korlátozódik, tehát minden adott egy rendkívül feszült klausztrofóbiás thrillerhez. A végeredmény mégis mindössze egy átlagos kis izgalom, mely az erős kezdés után fokozatosan kifogy a dramaturgiai- és a technikai invencióból. Bár az amerikai közönség imádta a New Yorkban játszódó filmet, sok analitikus a szeptember 11-ei események utáni paranoiának tudta be a sikert. Jómagam nem vizsgáltam ennyire objektív társadalom-pszichológiai megközelítésből, mindössze annyit láttam, hogy ebben a filmben a propán-bután gáz könnyebb a levegőnél, és hogy a főhősnőt terrorizáló betörők ugyanolyan ostobák, mint a saját magától plagizáló forgatókönyvíró. David Koepp, aki olyan műveket tudhat maga mögött, mint a Mission Impossible, a Carlito útja és a Jurrassic Park, nem képes elszakadni a bevett nagystúdiós frázisoktól, melyek közül legszembetűnőbb a suta befejezés. |
