Peter Jackson derék új-zélandi rendező, aki néhány horrorfilmmel (Bad Taste, Hullajó, Törjön ki a frász) és egy ritka gyöngyszemmel (Mennyei teremtmények) tette le névjegyét a szakmában. Két éve gondolt egyet és a King-Kong újrájának tervével bekopogott a New Line Cinema ajtaján. Az ötlet jól hangzott, de a stúdióvezetők inkább bölcsen átirányították Jackson ambícióit egy másik projektre: az évtizedek óta megfilmesíthetetlennek tartott fantasy műfaj irodalmának koronáját, a háromkötetes bibliaként tisztelt Gyűrűk Urát bízták rá. Eddig bárki vágta a fejszéjét hasonló típusú film készítésébe, rendre elbukott. A Conan sorozat nem véletlenül nem folytatódott, Lucas is megégette a pénztárcáját a Willow-val, és a tavaly bemutatott Dungeons & Dragons (Jeremy Irons ide vagy oda) is akkorát hasalt, hogy máig sem ért el hozzánk. A baljós előjeleket szaporította, hogy a 70-es évek vége felé készített Gyűrűk Ura animációs film olyan katasztrófálisan szerepelt, hogy sohasem lett befejezve. Ilyen sötét előzmények után érthetően nagy várakozás előzte meg a háromrészes mozit, ám a bemutatót követő első hétvége minden várakozást felülmúlt. A történetre itt nem vesztegetnék sok szót, elég annyi, hogy Jackson egy-egy jelenet leforgatása előtt gondosan átolvasta a regény idevágó lapjait, hogy minél inkább hű maradhasson a a papírra vetett képzelethez. Eme alaposság ellenére két komoly pontban mégis eltért az olvasottaktól. Kimaradt Bombadil Toma és a Bakacsinerdő, valamint kerekebb szerepet kapott Arwen Undómiel, a szép tündehölgy. Az első módosítás megbocsátható a film hosszának ismeretében, a második pedig elfogadható áldozat a dramaturgia oltárán. Ha néha érezzük is, hogy a látványhatás számítógépszagú, akkor sem fogjuk ráncolni a homlokunkat, mert szinte sohasem sikerül elnyomnia a környezetből és a szereplőkből áradó természetességet, így végig sikerül megtartania az emberközeli kapcsolatot a közönséggel. Sajnos néhány szereplőt nem sikerült teljes egészében bemutatni, de a maradék két film biztosan sokkal bővebb teret enged majd Legolas, a tünde harcos és Gimli, a törp ízes barátságának bemutatására, és biztosan tudom, hogy a Vándor Aragorn is előlép majd a háttérből. A befejezés ugyan nem a legvidámabb, de nem is ez volt a rendező célja. Nem egy háromrészes filmet tervezett, hanem egy majd' kilencórás eposzt, amiben nemigen lehet majd elkülöníteni a fejezeteket egymástól. Ezektől eltekintve a film tényleg FILM. Nemcsak hogy egy hű adaptáció, de egy rendkívül alaposan átgondolt és részleteiben kidolgozott remekmű. Minden kockájából árad a rajongás, az odaadás, a profizmus, és végeredményben nem látunk mást, mint a nagyszerűséget. |
