Az idei év felülmúlhatatlan sikere volt ez a film. Hogy miért? Egy biztos, nem az eredeti történet miatt. Az egyik főszereplő szavaival élve, egy olyan férfiról szól, aki hadvezérből rabszolga, rabszolgából gladiátor, gladiátorból Róma megmentőjévé válik, és persze a végére minimum egy nagy halál kell. Meg is kapjuk. A 103 millió dolláros költségvetés, az egyszerre több országban zajló forgatás, a gyakorlatilag reprodukált, nagy szabású díszlet és jelmez, a több ezernyi statisztéria legalább olyan gigantikus méreteket öltött, mint az ókori Róma, legfényesebb napjaiban. Igazi, nagy, színes, szélesvásznú, megamozinak lehetünk tanúi, olyannak, amilyet már több évtizede nem láthattunk. Azt is megkapjuk, ami ezzel a műfajjal szinte már együtt jár: az elnagyolt figurákat, a néhol rémes dialógusokat, a tulajdonképpen csak ürügyként figyelembe vett történelmi hátteret. Nem baj. Időnként borzalmas giccs, de gyönyörű. Amiért viszont feltétlenül meg kell nézni, az a tökéletes és elképesztő harci jelenetek sora, akár barbárok és légiók összecsapásáról, akár gladiátor-harcokról legyen szó az arénákban. És még valami. Ez a film tulajdonképpen nem működne a címszereplő, Russell Crowe nélkül. Az ő szájából a legidiótább mondatok is őszintén hangzanak, a legvalószínűtlenebb helyzeteket is el tudja hitetni a nézővel. (Meg is kapta ezért az alakításáért az Oscart.) Egy olyan rég elfeledett hőstípust elevenít meg őszintén, akiről, valljuk meg, már rég elfeledkeztünk. Lehet, hogy az igazi férfiak mostanában, Róma helyett, Ausztráliában "teremnek"? |
