1992-ben a Disney-stúdió gondolt egyet, és úgy határozott, hogy filmre viszi a lámpás dzsinn és a talpraesett utcagyerek történetét, az Aladdint. Az eredeti mese szálait szabadon kezelve megfejelték a sztorit Alan Menken és Tim Rice fülbemászó dallamaival, továbbá - ahogy lenni szokott - nagy szerepet szántak a mellékszereplőknek.
Aladdin és Jasmine hercegnő föllángoló szerelmét beárnyékolja a gonosz főtanácsos, Jafar, aki mindent megtenne azért, hogy megszerezhesse a mesés csodalámpát. Persze a bájos matiné-jelleg garantált, és a Kis hableányban véglegesített figuratervek (a jók
kerekek és kecsesek, a rosszak pedig szögletesek és mindig összeszűkül a szemük) nagyon jól megállják a helyüket a mesés kelet homokjában. Ami némi pluszt jelenthet a többi Disney-filmhez képest, az a számítógépes technika ilyetén bevetése, amely akkortájt ment keresztül egy ugrásszerű fejlődésen. Magyarán, ami ma már kötelező, az Aladdinnál még újdonság volt. A film motorja természetesen a lámpában lakozó dzsinn, akibe Robin Williams (nálunk Mikó István) lehel életet. A készítők minden bizonnyal nagy örömüket lelték a figura megalkotásában, hiszen egy mágikus erővel rendelkező karakter megalkotása animációs filmben mindig is hálás feladat. Külön öröm látni a tébolyodott szellemet más, sok ismert és nálunk talán kevésbé ismert figura bőrében: mint például Goucho Marx, Arsenio Hall, Jack Nicholson, Rodney Dangerfield stb. A szellemidézés olyan jól sikerült, hogy rögtön két Oscart is hozott a stúdiónak, mi nézők pedig talán az egyik legjobb Disney-filmmel lettünk gazdagabbak. Ha pedig gyermekünk azzal jön, hogy nézzük meg a filmet, nyugodtan üljünk mellé, hiszen már megjelent DVD-n is, olyan extrákkal, amelyek tényleg csak a mesékben léteznek. |
