A Testvérbosszú egy itthon talán kevésbé ismert, de az Odeon berkein belül már régóta dédelgetetett, kultuszfilmként kezelt darab. Ezt a merész és igencsak eredeti humorú akciómozit Troy Duffynak köszönhetjük, aki gyakorlatilag ezzel az egy filmmel le is tudta filmes pályafutását. Persze remélhetőleg nem véglegesen. (Mindenesetre, a film eredeti címe a rendező zenekarának nevéből származik - The Boondock Saints – de hogy a sztorinak és bandának pontosan mi köze volt egymáshoz ezen kívül, attól tartok, már örökre a feledés homályába merül.)
A történet Boston külvárosában játszódik, itt él az ír gyökereire büszke MacManus testvérpár. Connor (Sean Patrick Flanery) és Murphy (Norman Reedus) buzgó katolikus, szigorú erkölcsi rend szerint gondolkodó srác, egymásért bármire képesek. Szent Patrik napján egy ártatlanul induló kocsmai verekedésbe keverednek a helyi orosz maffia tagjaival, és amikor a gengszterek halálos bosszút akarnak állni rajtuk, önvédelemből kénytelenek megölni őket. A rendőrők elnézőek a fiúkkal, a közvélemény pedig egyenesen bálványozza a tettüket. A láncreakció viszont beindul, az oroszok a történtek után már mindenképpen vért kívánnak, a MacManusok pedig elhatározzák, hogy felveszik a harcot a „gonosz” ellen.
Szisztematikus likvidálásba kezdenek, azokkal a bűnözőkkel kezdik, akikhez a rendőrség eddig nem tudott hozzáférkőzni. Az FBI kirendelt zseniális felügyelője, Paul Smecker (Willem Dafoe) titokban szimpatizál a fiúkkal, és elhatározza, hogy a segítségükre lesz ebben a „földi” törvények szerint jogellenes csatában…
Felejthetetlenül bizarr pillanatok jellemzik a filmet, pl. a MacManus testvérek imái gyilkolás előtt, Smecker speciális helyszínelő módszerei, arról nem is beszélve, hogy remek kiindulópont az önbíráskodásról szóló vitákhoz…