David Fincher talán az első olyan rendező, akinek még nem volt rossz filmje, vagyis fogalmazzunk pontosabban: a Hetedik óta minden alkotása felkavarta a közvéleményt. A rendező ugyanis a Hetedikkel (1995.) új műfajt teremtve szembekerült az amerikai filmgyártással és szokatlanul borzasztó befejezésével sokkolta a közönséget. A Játsz/Ma (1997.) nagyon jól megírt, csavaros forgatókönyve miatt vált híressé. És akkor elérkeztünk a Harcosok klubjához (1999.), mely teljesen megosztotta a filmes világot, de talán ez miatt vált kultuszfilmmé. Tény, hogy véresebb ökölharcokat nemigen láthattunk a mozivásznon eddig, vagyis nagyon kemény filmről van szó, de ezt ellensúlyozzák az eléggé morbid, de igazán eredeti poénok és a színészi alakítás. A forgatókönyvet Chuck Pauchnik regényéből adaptálták, és bár a könyv mindig jobb, mint a belőle készített film, hát ez esetben majdnem rácáfolhatunk erre. A narráció példátlan használata tökéletesen visszaadja a könyv hangulatát. A profi trükktechnika bámulatos képi világot kölcsönöz a filmnek, mely egyszerűen magával ragadja az embert és mondjuk ki: manipulál mindenkit, aki csak megnézi (bár ezzel együtt a végére teljesen össze is zavarja a nézőt). A szürkéskék képi világ, a csodálatos zene (The Dust Brothers), a rendezés, a trükkök, és persze maga a történet egy utánozhatatlan és egyedi atmoszférát ad a filmnek, mely a globalizálódó-kapitalista társadalmat kritizálja - sajnos annak eszközeivel (filmipar). A történetet egy (eleinte) jól szituált fiatalember mondja el egyre inkább ironikus és keserű hangnemben. Edward Nortonnak talán eddigi legnagyobb alakítását láthatjuk, Brad Pitt pedig csak a 12 Majom-ban játszott jobban, de tény, hogy ez a szerep sokkal jobban áll neki, mint a Joe Black és az ehhez hasonlóak. Sajnos a regény legvégét nem tudta visszaadni a forgatókönyv, mert nehéz lett volna filmvászonra vinni a végső jelenetet - így talán levághatták volna az utolsó percet (de az is lehet, hogy csak számomra érthetetlen a vége, vagy esetleg itt is előjön a manipuláció, és arra készteti a nézőt, hogy próbálja az agyában kibogozni a történetet). Az tény, hogy az Egyesült Államokban megbukott a film: a ráfordított összeg fele sem jött vissza a bevételből. Viszont az is tény, hogy Európában talán a Ponyvaregény és a Casinó után a Harcosok klubja is elismert kultuszfilmmé vált. Ezen azért érdemes elgondolkodni.