„Az év harmadánál, amikor ugyanolyan hosszú a nappal és az éjszaka, az úszóraj felemelkedik és útra kel.” – kezdődik a Pingvinek vándorlása. A császárpingvinek a tél kezdetén elindulnak az Antarktisz legzordabb részére, hogy párosodjanak. Több hónapnyi nélkülözés, harc vár rájuk, és a természet legbrutálisabb arca. A kicsik világra hozása ugyanis csupán a kezdet. A szülésben elgyötört anyáknak táplálékra van szükségük, ezért visszaindulnak az óceánba, és amíg visszatérnek, az apáknak kell melegen tartaniuk a fiókákat. A nőstények hanyatt-homlok igyekeznek vissza, hogy megmentsék a hímek életét, akik óriási kupacokban álldogálnak négy hónapig a viharban, hogy melegen tartsák egymást - és akkor a ragadozókról még nem is beszéltünk.
Kegyetlen, de bájos mese a Pingvinek vándorlása, mely amellett, hogy egy dokumentumfilm különlegességével és precizitásával bír, egyben drámaként is megállja helyét. A lélegzetelállító, bravúros képeket jól megírt monológok és biztos kézzel választott zenék teszik még kifejezőbbekké. A készítőket különösen azért illeti meg a dicséret, mert nem elégedtek meg az amúgy szenzációs felvételekkel, hanem a látottakat igyekeztek emberközelivé is tenni. Ez a hangvétel és a giccsmentes elbeszélésmód teszi a Pingvinek vándorlását hatásossá. És intelligens, különleges dokumentumfilmmé.