...Hosszú az éjszaka. Az országút magányában haladunk előre egy végtelen egyenes mentén. Hatalmas vízfolyáshoz érünk, meg kell állnom. Csak ez a perszóna ne hisztizne a kocsiban a mobiltelefonja miatt!...
...Apu és anyu csöndben figyel, a zuhogó esőtől alig látni az úttestet. Bámulok ki az ablakon, de egy nagy csattanástól hirtelen felriadok ebből a nyugalomból. Durrdefekt, megállunk. Apu kiszáll megnézni, mi történt...
...Megkopasztottam a disznót, sietek haza, hogy minél előbb magam mögött tudhassam azt az átkozott prostituált önmagam, aki eddig nem volt képes hazatelepülni, narancsot termeszteni...
...Érjünk már az út végére! Nem bírom tovább, a bilincs is szorítja a csuklómat. Fékezünk. Nem csoda, ebben az ítéletidőben nem lehet tovább menni, még egy ilyen elszánt zsarunak sem...
...Las Vegast már régen magunk mögött hagytuk. Miért integet az út közepén az a szerencsétlen?! Nem látja, hogy nincs szükségünk egy harmadikra?...
...Mi van ma? ...Mindenki itt köt ki ebben a koszfészekben?...
...Ez az utolsó éjjelem. Holnap kivégeznek. Most azzal győzködnek, mást tett a testem mint az agyam. Mi ez az egész?...
...Ezen a viharos éjszakán mind a tízen ittragadtunk ebben a kopott, útszéli motelben. Mellettünk az indiántemető, fölöttünk a sötétség. Egymás után hal meg mindenki. Talán én magam is sorra kerülök egyszer...
A műfajokhoz hűtlen rendező, James Mangold (Kate és Leopold, Észvesztő, Cop Land) ezúttal a thriller és a horror felé kacsingatott. Rémmeséje azonban nem csupán a sztárgárda (John Cusack, Rebecca De Mornay, Ray Liotta) miatt olyan hatásos, a fő érdem a forgatókönyvíróé, Michael Cooneyé (Halálos analízis). Csavaros történetmesélésének még tanulsága is van: nagy esőben, éjszaka ne állj meg egyetlen elhagyatott motel mellett sem, de ha mégis muszáj, legalább gondold meg, hogy hányas számú szobát választod!