Roland Emmerich a Csillagkapu óta nem mer kockáztatni. Feldolgozta már az 50-es évek hidegháborúban fagyoskodó UFO-filmjeit, a japánok homokozóban bunyózó óriáshüllőjét, és most Mel Gibson néhány évvel ezelőtti sikerfilmjét, a Rettenthetetlent igyekszik átfazonírozni a mai amerikai ízlésvilág szerint. A film 160 perce után azt kell mondjam, a német rendező megint remek munkát végzett. A baj mindössze annyi, hogy ezt a filmet csak akkor lehet igazán értékelni, ha átitatjuk magunkat az amerikai nemzet öntudatával és alárendeljük szellemünket az amerikai család értékrendjének. Különben a végletekig sarkított jellemek és a lassított, mély érzelmekkel (vagy kék-piros lobogóval) töltött felvételektől a falat fogjuk kaparni, vagy épp ellenkezőleg, csendesen álomba szunnyadunk. A Hazafi moziban még valahogy képes lehetett ébrentartani a nyugodtabb, vagy felszínesebb nézőt, ám videón erre már elég kevés az esély.E film kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy vajon mekkora lehet a népszerűsége Mel Gibsonnak az Egyesült Királyságban? Már a Rettenthetetlen Nyakigláb Edwardja sem volt egy matyóhímzés, de a Jason Isaacs által alakított Tavington ezredes egyenesen egy háborús bűnös, amolyan igazi szadista gestapós. Valami azt súgja, Mel Gibson soha nem fogja az angol James Bondot játszani, pedig 1990-ben, még ha csak a találgatások szintjén is, de felmerült a neve, mint lehetséges jelölt. Akárhogyis legyen, a Hazafi körülbelül annyira szórakoztató, mint Steven Seagal hasonló című filmje, a Patrióta. Nem jobb és nem rosszabb, csak hosszabb.