Summary
Summary
Ismét reneszánszukat élik a Bud Spencer-Terence Hill filmek, vagy csak olyan olcsón lehet hozzájuk férni, hogy a NagyKereskedelmik ezt szórják be etetés gyanánt, nekünk, lelkes tévéfelhasználóknak, itt az uborkaszezon kellős közepén.
Nekem ugyan szórhatják, mert az anyatejjel szívtam magamba a modern Stan és Pan párost, akik, ki tudja hány filmet pofoztak végig, ráadásul úgy, hogy mindig győztek. (Fontos!)
Csak ezt az Amerika-mániát nem értettem soha, pedig többnyire ott forgatták a filmjeiket, ráadásul olasz nyelven.
Na szóval!
A sztori – akármilyen meglepő – nem a Különben dühbe jövünk folytatása, ez csak valami hazai marketingfogás volt a 80-as évek elején.
Node: Terence Hill tökéletes teljesítményt nyújtó katona, akit beszerveznek az alvilági szervezeteket felszámoló csoportba, azzal a követelménnyel, hogy meg kell fűznie a kamionos Bud Spencert is. (Később persze kiderül, hogy miért.)
Nosztalgia, sok pofon, fogak köpködése.