A Shrek készítőinek új alkotásaként beharangozott animációs film, a Szilaj nem olyan, mint elődje. Még csak nem is hasonlít hozzá. Ami persze nem feltétlenül baj. A film a hagyományos rajz és a mostanában alkalmazott számítógépes animáció kombinációja. A Shrekben beszéltek, itt csak narrálnak a lovak. A Szilaj történetre és élményre nézve sokkal inkább közelít a klasszikushoz, mint az előző. És itt most abba is hagyom az összehasonlítgatást.
A Szilaj egy gyönyörű musztáng, akinek ősei, és így ő maga is világ életében szabadon élt(ek). A vadnyugat gyönyörű tájain csordákba verődve, mondhatnám azt is, hogy baráti társaságban, tengették együtt napjaikat. Szabadon! Ez azért fontos, mert, ahogyan szinte minden "indiános" filmnek, ennek is az alapját az a tragédia képezi, hogy a sápadtarcúak benépesítették Amerikát. Csak ott az indiánok, itt pedig a vadlovak (később karöltve a rézbőrűekkel) harcolnak a cowboyok ellen.
Ám főszereplőnket nemcsak bátorsággal, de kíváncsi természettel is megáldotta a sors, s így, amikor a tehenészfiúk megjelentek csordájuk közelében, Szilaj földerítő útra indult. Ez lett a veszte. A gonosz cowboyok elfogták és a közeli erődbe hajtották, megszelídítés céljából. Azzal az eshetőséggel viszont senki nem számolt, hogy Szilaj a szintén ott raboskodó dakota indiánnal, Kis Patakkal köt szövetséget.
A film szereplői közül természetesen a vadonélők a szimpatikusabbak, s ezért már az elején mindenki számára eldől, ki mellé kell állni. Köztünk legyen szólva, én mindig is az indiánok pártját fogtam. Annyit mindenesetre bátran leszögezhetünk, hogy kevés ilyen típusú, viszonylag erőszakmentes film készül.