Egyszer régen, a Naprendszer távoli vidékén szőrén-lábán eltűnt az Event Horison nevezetű űrhajó. Mint utóbb kiderül, benne rejlett egy szerkezet, mely dimenziókapu megnyitását tette lehetővé. A legénység nagy valószínűséggel meg is nyithatta annak idején, s a hajó feltehetőleg az önmaga által kreált fekete likba illant. Film attól lesz mindebből, hogy a sokat ígérő nevű, elveszett járműről hirtelen rádiójelek érkeznek a Földre. Sebbel- lobbal küldik is az Event Horison felkutatására Laurence Fishburne-t és kis űrlegénységét, noha nekik kb. annyi kedvük van mindehhez, mint Abyss olajkutasainak döglött tengeralattjárót tapogatni. Ráadásul nyakukon a "zseni", aki az Event Horison-t tervezte. Az űrhajót ott is lelik saját hűlt helyén, kicsit kopottan, üresen, véresen, gyanúsan... Igen izgalmas sztori készülődik - aztán döntse el ki-ki, hogyan tetszik. A karakterek karaktereknek tűnnek, sok a pattanásig feszülő, körömrágató pillanat - aztán egyszer csak végleg begolyózik a film. Mintha a rendező - nem tudván leválni saját kedvenc műfajáról, a horrorról - egy idegbeteg mozdulattal közös vérfürdő-paródiába oltaná a Stargate-ötletet, az Alien-fílinget, és szegény Lem bácsi Solarisának tisztes emlékezetét. Az eredetietlenséget még csak-csak megbocsátja az ember, egy posztmodern legyintés nagylelkű gesztusával, hiszen kiszámíthatatlan és megdöbbentő elegye ez a film önnön forrásainak. S ez nyújt némi borzongató élvezetet. Sajnos én azonban, mint botor és hű kutya, egész az utolsó percig vártam valami csattanóra. Ez a mozi azonban nem több (tény, hogy nem is kevesebb), mint egy, a Földtől alig elrugaszkodott lidércnyomás. (=Még a Neptunusz háta mögé sem kellett volna utazni egy ilyen cselekmény kedvéért.) A kultuszba Paul Anderson mindenesetre beír(at)ta magát: egy geggel a Mátrix alkotói is "tisztelegtek" neki. Tessék megnézni Morpheust: hát innen a nagy gyakorlat egy hajó legénységének frappáns bemutatásában.